Nemrég értem haza a Káli medencéből. Nehéz szavakba foglalni az élményt és az emlékeket, amiket magammal hoztam.
Régóta élt bennem a vágy, hogy egy olyan fotós közösséghez tartozzak, akik inspirálnak, akikkel meg tudom beszélni ennek a szakmának a nehézségeit, kihívásait, örömeit és bánatait. Mióta alkalmazotti létből átváltottam a vállalkozóiba egy dolog hiányzott borzasztóan. A csapat. Akik motiválnak, akik fejlődésre ösztönöznek, akiktől tanulhatok, akik inspirálnak, akik ellenőriznek, akik visszajelzést adnak… Ebben az igen rövid, két éves időszakban nem igazán találtam meg ezen a területen a helyem, az új csapatom, és egyre erősebb volt bennem az igény arra, hogy ha elmesélek egy fotós élményt, akkor olyan személyekkel is megoszthassam, akik pontosan azt és úgy értik, amit és ahogyan én elmesélem, és megéltem.
Tavaly volt lehetőségem a fantasztikus Simon Teodórával elmenni egy pár fotózásra, amikből nagyon sokat tanultam. Jóban lettünk, hisz a fotózáson kívül a Balaton-szerelem is közös bennünk. Gondolhatjátok mennyire megörültem, mikor Instagramon megláttam, hogy hamarosan Photo Camp-et tartanak és hát nem máshol, mint a Balaton-felvidéken. Nem is volt kérdés, első pillanatban jelentkeztem.
Szóval ma könnyes búcsút vettünk, és miközben a Felvidék repcevirágos mezői mellett gyönyörű naplementében vezettem haza arra gondoltam, hogy hogyan is fogom tudni átadni szavakkal az érzést, amit elhoztam magammal.
Hát megpróbálom. Fantasztikus élmény volt ez a három nap. Ehhez rengeteg minden hozzájárult. Kezdve onnan, hogy a Balaton-felvidék az otthonom, igazi nagybetűs Otthon, és itthon mindig olyan jó érzés fotózni Csodálatos helyen volt, ahol nagyon kedves, békés környezetben tudtunk tanulni, isteni ételeket kóstolhattunk, azt hiszem nem túlzok, ha azt mondom, hogy kulináris élmény is volt ez a tábor. Ugyanis a szállásunk a Kővirágban volt, ahol éppen két hete fotóztam, ezt Instagram storyban láthattátok is, ha követtek.
A résztvevők voltak az egyik legnagyobb hányada akik csodássá tették számomra ezt a három napot, mert azt hiszem most találtam meg az új csapatomat. Mindenki nagyon sokat hozzátett az én személyes élményemhez, de azzal a három szuper leányzóval, akikkel egy apartmanban voltam…
‘versenytársakkal’ én még sosem éreztem magam ennyire egy hullámhosszon. Mintha ezer éve ismernénk egymást, egyből kooperáció, közös projekteken való ötletelés, segítségnyújtás és sok sok vicces élmény megosztása indult el közöttünk. Hamarosan folyt.köv természetesen a Balcsinál, hisz mind a négyen itt élünk. Addig is lessétek meg az ő munkáikat is: Gina, Zsófi és Feli. Kösz csajok a sok beszélgetést és nevetést!
Végül, de nem utolsó sorban a Wed over Hills csapata ‘oktatott’ minket. Azt hiszem nem is ez a jó szó, sokkal inkább mentoráltak minket, inspiráltak és motiváltak. Akárhányszor vettem részt különböző fotós workshopon vagy képzésen, valahogy mindig azzal az érzéssel jöttem el, hogy juj de sokat tanultam, de annyira az út elején vagyok, annyira sok minden áll előttem, annyira nem is tudom, hogy hova kapjak a sok engem ért infó miatt… hogy kellett egy pár nap, amíg ebből a kissé keserédes érzésből felocsúdtam.
Teó és Roky esküvős photo campje abszolút más volt. Bár tisztán látom most is, hogy hol és miben van a következő fejlődési szakasza az Emlékálmodónak, de ez a három nap jó időre feltöltött, nem túlzok, ha azt mondom, hogy szárnyakat adott. Mert tényleg. Tele ötlettel, új célokkal, szuper kapcsolatokkal, kezdődő barátságokkal, tudással, élményekkel, emlékekkel, és hihetetlen lelkesedéssel, motivációval tértem haza. Végre úgy érzem, hogy egy szuper fotós közösséghez tartozhatok, akikkel segítjük, inspiráljuk egymást.
A köszönöm szavamban minden benne van, amit érzek most!
